Deszakra


Egy fővárosi lakás. Hálószoba, nyár. Napnyugta után néhány órával.
Hiányzik innen a gomolygó füst, a szag, amit a cigaretta hagy. Meleg van, fülledt meleg, amiben csak meztelen jó feküdni.
Egy nő, egy féri. Szeretnek, szeretik egymást.
Boldog csendben alszanak, az idő pedig gyorsabban pereg, mint valaha.

Belvárosi utca, a betonházak fáradt délutáni árnyékában. Ősz és sál.
Ritka őszinteség jár-kel a Dráva utcában, fáradtpiros trolira várva. Pár éve vannak jóban, pár éve barátok. Egyiknek tán legjobb a másik.
Két barát, egy lány és egy fiú.
- Biztos vagy te abban, hogy nem a szerelembe vagy szerelmes?
Nesztelen törik ketté a gondolat. Két végén kezdi lassan égetni a módosult napfény a deszakralizált valóságot.

Egy fővárosi lakás. Hálószoba, nyár. Napkelte előtt pár órával.
Hiányzik innen a gomolygó füst, az a nyugtató illat, amit a cigaretta hagy. Elviselhetetlen a meleg, meztelen se jó már.
Egy nő, egy férfi. Idegen öleli egyik a másikat. A tudatlanság hazug fenntartása istentelen súllyá lett.
Csöndes kétség telepedett szemem hályogára. Az idő pedig meg nem mozdul.